Húsvét, a nagy misztérium

Békés, Termékeny Hús-véti ünnepeket!

Bethlehem a Kenyér és hús háza, (kenyér háza – a héber Beit Lehem alapján; hús háza – az arab Beit Lahm szerint), ahol a lélek, mint szeretet energia először megmutatkozik.

Jordán vize, amiben megmerítkezik és ahol először elválasztódik a lélek és a test(testben az érzelem és a gondolat is egyben) és a a személyiség kiteljesül.

 

Karmel Hegy, ahol először teljesen átlényegül és tiszta lélektudat lesz, amely átragyogja a testet annak 3 integráns egészét (Péter, Jakab, János) és önmaga csupa fényesség.

Majd a megfeszítettségben “lélektestét is” hátrahagyja, hogy továbblépjen és Krisztusi kozmikus énjét felöltse, amely aztán 

 

harmadnapra feltámad az 5. királyságra készen, melyről még példát ad hátra nekünk. Arról a ‘királyságról, amely Gaia életterében az ásványi, növényi, álati és emberi tudati lét után az “anygali” létbe, a images-14Szeretet királyságába emel bennünket.

 

 

 

 


… Hát így haladunk mi is szépen sorjában…

 

“Eljött az idő, hogy életünk fókusza a Szeretet legyen.
A szűkösséget a nagylelküség kell felváltsa.
A félelmet a megnyugvás.
A bizonytalanságot a Jelenlét.
Amikor szeretteinkért és társainkért cselekszünk, róluk gondoskodunk, akkor a szeretet terét hozzuk létre.”
Thomas Hübl

Egy gondolat “Húsvét, a nagy misztérium” bejegyzéshez

Hozzászólás a(z) Ruzsa A.Éva bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s